Bodó Imre esperes hitünk erejére épít
Az iskola története
A XVIII. században az erdélyi települések igen nagy hányadában még nem volt iskola. Kézdiszárazpatakon már ekkor működött szervezett oktatás. A szárazpataki plébánia krónikája, a Domus histori (1774) leírása alapján, a templommal szemben fekvő 469 négyszögölre terjedő telken, az egyházközség költségén kántori lakot építenek. Ez az épület a scholanak, és a harangozói szállásnak is otthont ad.
Mária Terézia felismeri, hogy az Osztrák Birodalmat csak úgy tudja felzárkóztatni a fejlettebb államok (Anglia, Hollandia Franciaország, Németország) sorába, ha újításokat hajtanak végre. 1777-ben egyéb természetű változások mellett Magyarországon bevezetik az iskolareformot , - a Ratio Educationist.
Ugyanezt Erdélyben, némileg módosított formában, II. József császár (1780-1790) korában hajtják végre Királyi Szabályrendelet (Norma Regia) címmel. A rendelet a számtan, a természetismeret, valamint a gazdasági ismeretek terén hoz újat, egyben a latin nyelv enyhe visszafogását is jelenti. Az iskolareform ugyanakkor felvetette a testnevelés fontosságát, a szülőkkel való kapcsolattartásnak és a szabadidő kihasználásának a kérdését. Elemi szinten a számtan ekkortól válik kötelezővé a falusi iskolákban.
A XIX. század végén építik az új iskolát, így a kántori épületből átköltözik az intézmény az új épületbe és itt folytatódik az oktatás. A két világháború között 1936-tól a településen két iskola is működik. Rettegi Ferenc tanító beindítja az állami iskolát. A kézdiszárazpataki születésű pedagógus saját lakásán, a Pótsa-kúriában oktatja a diákokat. Rettegi Ferenc az udvarházat 1918-ban vásárolta meg a híres nemesi család szárazpataki sarjától, Pótsa Zsuzsától. Az intézmény a felekezeti iskolával párhuzamosan működött.
A második világháború utáni hatalomváltás nemcsak a környék lakosságát, de a katolikus iskolát is súlyosan érintette. Kétszáz éves működés után 1948-ban a felekezeti iskolát államosítják. Miklós Elek plébános ezt írja:
„Ez év augusztusában rettenetesen lesújtva érintett az iskolák államosítása. Futótűzként terjedt a hír, s máris következett az átvétel. Zokogó lélekkel néztem, hogy ősi intézményeink percek alatt kerülnek idegen tulajdonba. Felsóhajtottam:
- Istenem, mi lesz a jövő generációval, ha nevelését kiveszik az Egyház kezéből?
Szinte elviselhetetlennek éreztem annak a tudomásul vételét, hogy többé nincs befolyásom az iskolára, amely a mienk. Halálos sebet ütött lelkemen az a durva és egyházellenes intézkedés, hogy ezután nem szabad iskolában hitoktatni”.
Az elemi tagozat továbbra is helyben működött, de a felső tagozat néhány alacsony létszámú évfolyama az akkori községközpontba, Kővárra járt.
1967-ben megépül az új, négytermes iskola. A román megyésítés után (1968) Kézdiszárazpatakot közigazgatásilag Kézdiszentlélekhez csatolják, így egyes alacsonyabb létszámú osztályok most már ide járnak át.
1989 után megszűnik az elvándorlás, de sajnos csökken a gyermekvállalási kedv is. Így a kilencvenes évek második felétől az általános iskolában megkezdődik a folyamatos létszámcsökkenés, ami ismét veszélyezteti a felső tagozat működését.
Az 1989-es rendszerváltozás után az új politikai helyzet lehetővé tette, hogy a tanintézmények kilépjenek a névtelenségből és felvegyék a szülőföld, a települések nagy szülöttjeinek nevét. A 90–es évek végén a szárazpataki iskolában is megfogalmazódik ez az igény.
A 2001-es év nevezetes az iskola életében. Az intézmény felveszi a falu kiemelkedő szülöttjének, Ópra Benedeknek a nevét.
Ez a kászon-völgyi kis falu két hírességgel büszkélkedhet:
Pótsa József (1836-1903), a Pótsa-család kiemelkedő sarja, Háromszék vármegye főispánja, aki jelentős pénzadománnyal támogatta a kézdiszárazpataki, illetve a kővári templomot. Pótsa József alapítványt hozott létre az iskola számára. Ebből az alapítványból fedezték az iskola szükséges tárgyi felszerelését, a második tanító (két tanító oktatott) fizetésemelését, a szegény tanulók tankönyvfedezetét, valamint a hat évig iskolázott kislányok imakönyvvel való ellátását (minden év október 18-án).
Másik példaképünk Ópra Benedek tanár úr.
Ópra Benedek Kézdiszárazpatakon született 1907. április 12-én, pedagógus családban. Apja Ópra Pál kővári születésű tanító, édesanyja György Anna, szárazpataki tanítónő, aki négy fiúgyermeknek édesanyja, és akit gyermekei rajongásig szeretnek.
Ópra Benedek tanulmányait szülőfalujában kezdi, majd a kézdivásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban érettségizik. Kolozsváron francia-román-magyar szakon szerez tanári oklevelet. Kézdivásárhelyen, Szilágysomlyón, Csíkszeredában és Brassóban tanít. Pedagógusi elhivatottsága és emberi nagysága elismerést vált ki a pedagógustársadalom körében.
1958-ban koholt vádak alapján letartóztatják. Huszonöt év szabadságvesztésre ítélik, amelyből hat évet tölt le. Szabadulása után nem folytathatja hivatását. Gyári munkásként dolgozik nyugdíjazásáig. Elhunyt 1978. november 25-én Csíkszeredában.
Ópra Benedek neve és személye nem ismeretlen a faluközösség előtt, hiszen rokonai, ismerősei, tanítványai élnek itt. A névadás híre többségében pozitív visszhangot vált ki, de elhangzanak olyan megjegyzések is, hogy „… 1958-ban ők akarták felrobbantani Brassóban a gyárat”. Ötven esztendő sem volt elegendő ahhoz, hogy a faluközösség megismerje az igazságot.
Még ma is fellelhetők a hajdani demagógia beidegződései, és a lélekrombolás nyomai. Az 1956-os magyar forradalomról, annak erdélyi vonatkozásáról szinte semmit sem tud a közösség, pedig a környéken alig van falu, amelynek ne lenne 56-os hőse, meghurcoltja, áldozata, pl. a szomszédos Kézdiszentléleken Pál Gyula plébános.
Az ő emléküket idézi az 1956-os kopjafa
Az 1956-os forradalom a XX. századi magyar történelem kiemelkedő eseménye, amely világpolitikai elismerést váltott ki. Az elcsatolt részeken a magyarországihoz hasonló forradalmi eseményekre nem került sor, de lélekben a Kárpát-medencében élő magyarok azonosultak a forradalom eszméivel. Romániában annak érdekében, hogy a magyar forradalom eszméinek átterjedését megakadályozzák, a legszigorúbb intézkedéseket vezették be: totális cenzúrát az információk terjedésének megakadályozására, növelték a határőrség létszámát, elrendelik a gyorshadtestek riadókészültségét.
A szolidarizáló megmozdulások megakadályozására, diverziós céllal elterjesztik a jól bevált szlogent: „Erdélyt el akarják rabolni!”. A szigorú intézkedések ellenére erdélyi ifjak indulnak az anyaországba, hogy a forradalom szolgálatába álljanak, és van aki sikeresen átjut a határon.
Erdélyben a magyarság nem harcol, nem bontakozik ki fegyveres forradalom, de lélekben intenzíven éli meg a magyar 56-ot. A román kommunista diktatúra számára a magyar forradalom vérbefolytása kiváló ürügyet jelentett a kisebbségi értelmiséggel való leszámolásra.
Emberek százait ítélik nehéz börtönévekre és halálra.
Az 1956-os retorzió egyik áldozata, a szárazpataki Ópra Benedek Tanár Úr.
Ópra Benedek maga volt a megtestesült jellemesség, a sorsát tudatosan vállaló ember.
Az IGAZSÁG parancs és életforma számára. Ez határozza meg gondolatait és cselekedeteit. A legnehezebb pillanatokban sem inog meg. Marosvásárhelyen az ítélet kihirdetésekor (25 év szabadságvesztés) is legendás emberi tartásról tesz tanúságot, amikor az utolsó szó jogán azt mondja:
„Ezek a gyermekek nem hibásak, - ezeket én neveltem magyarnak.”
Ópra Benedek igaz emberként példakép, és megérdemli, hogy neve, szellemisége örökre fennmaradjon az utókor számára.
| < Előző | Következő > |
|---|
