Székelyföld áttekintése
Erdély délkeleti csücskében, a Kárpát-kanyar övezte medencében, Háromszéken (Kézdi-Orbai-Sepsi) található Kézdiszárazpatak.
1940-44 között még Magyarországhoz tartozott.
Felső-Háromszék központjától, Kézdivásárhelytől mintegy tíz kilométer távolságra, a Torja-hegység lábánál 622 m tengerszint feletti magasságban, a Kászon vizének jobbparti mellékvölgyében fekszik.
A vidék már a neolitikumtól kezdve lakott területnek számít. A nyugatra fekvő torjai Várhegyen feltárt földvár mintegy 3500 évvel ezelőtt épült. Északkeletre a Váréle (Várbérc) nevű helyen neolit- illetve bronzkori erődítmény nyomai kerültek elő és vaskori népesség létezését1 is bizonyítják szintén itt feltárt leletek.
Orbán Balázs fotográfiája erről a vidékről az 1868-ban kiadott monumentális A Székelyföld leírása III.kötetében a 112. oldalon
A falu első említése 1311-ből való, amikor Kézdy Balázs szárazpataki birtokát Opur János fiaira hagyja végrendeletében.2 Ez az okmány Terra Zarazpatak-ként jelöli a települést. Ebben az időben a Zsák-hegy alatti falut még szabad besenyők lakják, akik a székelységgel egy zászló alatt harcolnak. Besenyőknek, - bissenusoknak - említi őket egy 1324-ben keltezett oklevél, akiket a hatalmas Aporok erőszakkal tettek jobbágyokká. Ekkor szakadt a falu Felső-Fehér vármegyéhez egészen 1876-ig, amikor "bekebeleztetett Háromszék vármegyébe".
A szárazpataki anyaegyház alapítását az 1823-as visitationis decretumban3 1620-ra teszik. Ekkor Szárazpatak a mater, a szomszédos Kézdikővár pedig a leányközség. A falu egykori temploma a mai közelében, a Kolomp-patak völgyében állt.
1798-ban, részben a vallási alapból, részben a község költségén épül az új templom.
Patrónusa az oltárképen is látható Szent Bertalan apostol. A falu búcsúünnepe augusztus 24-én, Szent Bertalan napján van.
Kézdiszárazpatak lakossága az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc eszméit lelkesen fogadja. Habsburg-ellenes harcával a nép szülőföldjét védi, a forradalomban szerzett olyan jogok és vívmányok megőrzéséért nyúl fegyverhez, mint az Alsócsernátonban kimondott jobbágyfelszabadítás, a törvény előtti egyenlőség és a közös teherviselés.
Ezekért az eszmékért, amelyekért abban az időben Európa-szerte a leghaladóbb társadalmi erők küzdenek, kilenc kézdiszárazpataki nemzetőr áldozta az életét. Emléküket a központban, a templom előtti téren álló Hősök emlékműve őrzi.
Kézdiszárazpatak mindkét világháborút földrajzi fekvése miatt igencsak megszenvedte. Belső hadszíntér, határőrvidék lévén, a katonák minden élelmet és takarmányt feléltek és elvittek. A háború végén teljes a káosz. Az első világháború hősi halottainak emlékére 1928-ban közadakozásból állított emlékoszlopot a faluközösség.
Az obeliszk az első világháború hatvan áldozatának nevét tartalmazza, majd később felvésték a második háború huszonegy hősi halottjának névsorát, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban elesett kilenc honvéd nevét is.
1940. augusztus 30-án leírhatatlan lelkesedéssel és örömmel fogadja a falu lakossága a bécsi döntés hírét. Huszonkét év elnyomás és kiszolgáltatottság után Észak-Erdély újra visszatér Magyarországhoz. Szeptember 13-án a bevonuló anyaországi honvédeket a nép diadalkapuval, virágesővel és ünnepélyes köszöntéssel fogadta.
1944 őszén ismét hadszíntér az oly sok szenvedést megélt vidék. A faluban nem alakul ki állófront, de az átvonuló garázda szovjet csapatokat kegyetlenül megszenvedi a vidék. A hatalomváltás súlyos teherként nehezedik a környék lakosságára. A változások itt is végbemennek: 1948-ban megtörténik az államosítás, 1962 tavaszán a földeket közös gazdaságba tömörítik, - megalakítva Kézdiszárazpatakon is a "kollektívát" (tsz).
1968-ban, az új megyésítéskor alapvetően átrajzolják Erdély közigazgatási térképét. Kézdiszárazpatakot a szomszédos nagyközséghez, Kézdiszentlélekhez csatolják. A mezőgazdaság gépesítése által felszabaduló munkaerő számára a könnyű- és a nehézipar nyújt alternatívát. Sokan a Kézdivásárhelyen épülő gyárakban (nadrággyár, keményítőgyár, csavargyár, szigetelőgyár, traktoralkatrész-gyár) dolgoznak. Ide ingáznak, majd megkezdõdik az elvándorlás.
1989 után gyökeresen megváltozik a település élete. Megszűnik a kollektív gazdaság és az emberek visszakapják földtulajdonukat. A gyárakat privatizálják, de ezek sorra mennek tönkre. Egyik napról a másikra marad munkahely nélkül egy jelentős rétege a lakosságnak, akik hazaszorulnak, és ősi földjeiket művelve próbálnak megélni. A falu jobb sorsra érdemes lakossága szívósan harcol a megélhetésért. Újralétesül a település közbirtokossága.
Az egyház visszakapja birtokát és épületét. Új malom épül a régi közelében, ahol a szomszédos falvakból is őröltetnek. A településen pékség működik, amelynek termékeit a faluban és Kézdivásárhelyen értékesítik. Megszűnik az elvándorlás és az utóbbi években a népességfogyás is.
| < Előző | Következő > |
|---|